pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

New York vitathatatlanul "nagy" város. Zajos, mocskos, bűnözéssel teli, agresszív és lehengerlően energikus. Nincs még egy ilyen város sehol a világon. Szerethetjük vagy gyűlölhetjük, de lehetetlen, hogy közönyösek maradjunk iránta. Van egy ember, akinek közismert szülővárosa iránti megingathatatlan szeretete. Amit Woody Allen nem jelentetett meg mozivásznon kedvenc városáról, azt nagy valószínűséggel nem is érdemes tudni. A Manhattanen, Annie Hallon, Hannah és nővérein kívül számos más sikerfilmnek nyújtott hátteret a város, hogy a véget nem érő tv-sorozatokról ne is beszéljünk. Nem csoda, hogy New York megérkezésünk pillanatától kezdve ismerősnek tűnik. New York, New York! A város különálló, sajátos hangulatú negyedek hálózata. Ezért van az, hogy egy utca keresztezése a turista számára csak pár lépés, de valójában hatalmas ugrás a különböző kultúrák között. Amióta csak New York a világ minden tájáról bevándorolni kívánók áhított célpontja lett, különböző, egymástól teljesen elütő etnikai csoportok telepedtek le itt, és teremtették meg saját kultúrájukat, őrizték és ápolták hagyományaikat, nemzetiségi negyedeiket pedig igyekeztek az óhazában megszokott módon kialakítani. Chinatown (a kínai negyed) például a régi Hangcsoura emlékeztet, míg a Canal Street másik oldalán Little Italy (Kis-Olaszország) Nápoly hangulatát árasztja. A februárban tartott kínai újév és a szeptemberi olasz Festa di San Gennaro alatt olyan erős az adott negyed nemzeti jellege, hogy szinte azt érezzük, mintha nem is Amerikában lennénk, és a New York Times példányai légipostán érkeznének az idekíváncsiskodó amerikai turisták számára. 
(Forrás: Cartographia)

Tudnivalók
NEW YORK ÉS KÖRNYÉKÉNEK SZÉPSÉGEI ÉS VADVILÁGA
Az Egyesült Államokban utazgató európai látogatókat gyakran meglepi, hogy milyen sok helyet talál, ahol az eredeti, őshonos természetet még nem érintette emberi kéz, nem taposta emberi láb. Aki Amerikának csak a népszerű televíziós sorozatok és a tömegtájékoztatás által bemutatott arcával találkozott itthon, csodálkozással vegyes örömmel fogja konstatálni, hogy az itteniek mennyire vigyáznak a természetes környezet megőrzésére és ápolására (persze ne feledjük el, hogy az Újvilág civilizációja lényegesen fiatalabb, jóval kevesebb idejük volt az eredeti állapotot tönkretenni, mint az itthoniaknak). Még New York zajos forgatagában, a felhőkarcolók nyomasztó árnyékában is vannak viszonylag nyugodt zugok, ahol az ember és a természet gondosan őrzött harmóniában él. A város határain belül találhatunk parkokat és kerteket csakúgy, mint víztározókat, tavakat, mocsarakat, sőt egy külön vadrezervátumot is Jamaica Bayben. Ha teljes képet akarunk kapni, utazzunk el Long Islandre vagy New Jerseybe, itt rengeteg az érintetlen terület, alig hinnénk, hogy néhány kilométerre vagyunk csak a világ egyik legnagyobb városától. A Central Park-i The Lake (a tó) csak egyike a belváros tavainak New York betonrengetegéhez képest elképesztően sok őslakos növény, rovar és emlős él ezen a területen, melyek már jóval az ember megjelenése előtt is itt voltak. Több mint 400 madárfajt jegyeztek fel a városban és környékén; a város területén átvonuló vándormadarak érkezésével a fajok száma minden ősszel és tavasszal lényegesen megnő. A New York Audubon Society és a Linnaen Society of New York telefonszámán (832 6523) bőséges információt kaphatunk a városban éppen megfigyelt különleges madarakról.
ÉTKEZÉSI SZOKÁSOK ÉS LEHETÕSÉGEK
New York vendéglői messze földön híresek. A 17000 étterem harmincöt oldalt foglal el a manhattani telefonkönyvből, de ezeken kívül is van még 25000 hely, ahol ehetünk. Maga az a tény, hogy New York számtalan etnikai csoport otthona, akik a város különböző negyedeiben igyekeznek hagyományaikat megőrizni, garantálja, hogy minden ízlés megtalálja a magának való helyet. Ha a nekünk tetsző vendéglőről még nem írt Mimi Sheraton, a New York Times befolyásos kritikusa, vagy nem kezdte el olyan manhattani szupersztár látogatni, mint Woody Allen, Liza Minelli vagy Robert de Niro, be tudunk jutni, és az ár sem lesz túl magas. Vegyüljünk el a Broadway és a 80th Street sarkán álló Zabar's olvasztótégelyében, kellemesen fogjuk érezni magunkat. Az Upper West Side ínyenceinek kedvence évi 365 napot van nyitva; hűen tükrözi az utcákat járva is tapasztalható, New Yorkra annyira jellemző kulturális kavalkádot. Vásárolhatunk itt olasz tésztákat, orosz kaviárokat, argentin sajtokat, brazil kávét, zsidó bagelt (fánkszerű, de sós péksütemény), német marcipánt, kínai garnélarákot, görög olajbogyókat, francia csigákat és angol teákat. New York az étkezési bolondériák városa. Egy olyan vendéglő, amiről az egyik héten mindenki beszél, amivel tele van a New York Magazine, könnyen lehet, hogy hat hét múltán a puszta fennmaradásért küzd. Vegyük például a Silverbirds American Indian Restaurantot, amit 1986-ban nyitottak meg a Columbuson. Jó erős gyomor kellett a sült csörgőkígyó- és bölényburgerekhez, de a kritikusok lelkesek voltak. Két évvel később megszűnt, a város kielégíthetetlen étvágyának alig okozva egy kis csuklást. Csak az Upper East Side-i Maxwell Plum bezárása okozott a helybélieknek meglepetést. Az olcsó és jó étkezés titka New Yorkban, hogy maradjunk a környékbeliekkel teli preszszókban és kisvendéglőkben, ezek biztosan jó helyek. Ha például az olasz konyhát kedveljük, célozzuk meg Little Italy éttermeit. Chinatownban, a Canal Street másik oldalán hatalmas az olcsó ételek választéka. Az Astoriában válogathatunk például a görög konyha specialitásaiból. A Lexington Avenue-n indiai fogásokat, a Lower East Side-on zsidót, a brooklyni Atlantic Avenue-n közel-keletit kóstolhatunk.
Árak:Számítsunk egy vacsoráért 75 dollártól fölfelé egy elegáns, exkluzív helyen; 40-50 között egy drága, 20-35 között egy közepes és 15 körül egy egyértelműen olcsó helyen. A 8,25 %-os forgalmi adó nincs benne az étlap áraiban, ezt szokták megduplázni borravalóként, kivéve, ha a számla már tartalmazza a 15 %-os felszolgálási díjat. Hitelkártyánkat nem mindenhol fogadják el, így a kínos helyzetek elkerülése érdekében erről előre érdeklődjünk. Dollárcímletű csekkel mindenhol fizethetünk, ha a kibocsátó bank amerikai, mint az American Express vagy a First National City. Amerikában, ha nem bírunk mindent megenni, még egy elegánsabb helyen is szokás becsomagoltatni és szégyenkezés nélkül hazavinni a maradékot. 
HELYI SZOKÁSOK, VISELKEDÉS
Sajátos stílusuk van a New York-i embereknek. A beszéd sokszor lényegre törő, szabatos, és híján van a megszokott udvariassági formuláknak, főleg idegenek között. A bonyolult bocsánatkérésekhez és modorossághoz szokott látogatók ezt sokszor és tévesen faragatlanságnak értelmezik. Tulajdonképpen bizonyos dolgokban az itteniek még udvariasabbak is, mint az európaiak. Ha valaki véletlenül nekünk jön az utcán, mindig fogunk hallani egy "excuse me"-t (elnézést), még akkor is, ha nem az ő hibája volt. Vannak kivételek is. Ha feldühödött, egy New York-i sokszor a legeredetibb és legszellemesebb szitkokat bírja a másik fejéhez vágni. A taxisofőrök vagy abba sem tudják hagyni a fecsegést, vagy csak szótlanul ülnek a helyükön, még a köszönést sem viszonozzák. Bármilyen jól beszélnek is angolul, a tipikus New York-iak soha nem beszélnek suttogva vagy lassan, ettől a szokásuktól még étkezés közben sem térnek el. Hogy az előttük álló napra erőt gyűjtsenek (már ha nem diétáznak éppen), kalóriában és koffeinban gazdag reggelit fogyasztanak a környékbeli büfékben. Ez adja nekik az energiát, hogy az előttük álló feladatokkal megküzdjenek, és miután egy zajos ebéddel gazdagították tartalékaikat, készen állnak arra, hogy este órákig álljanak sorba egy étterem előtt, amit a legújabb kritikák divatosnak (vagy csak átlag fölöttinek) nyilvánítottak.
Néhány jó tanács:
Legyünk bőkezűek a borravalóval. Használjuk a metrót (de ne csúcsforgalomban), vagy járjunk gyalog. Ha útbaigazítást kérünk, a távolságot "block"-ban, azaz háztömbben fogjuk kapni - magyarul, hogy hány sarokra vagyunk célunktól. Felejtsük el az angolórán tanult "toilet" szót, itt a "bathroom"-ot vagy a "restroom"-ot keressük. Ne ijedjünk meg, ha kocsink szélvédőjét a pirosban hirtelen ablaktisztítóval fújják le, ez a helybéli munkanélküliek kedvenc pénzkeresési módja (már Pesten is találkozhatunk ilyen "vállalkozókkal").

Ünnepek/Események/Hagyományok
GYERMEKPROGRAMOK
New York hírneve, a bűnözés, a kábítószer, a nagy üzlet nem kifejezetten vonzza a családokat. Pedig a közhiedelemmel ellentétben New York ideális a gyermekek számára. Sok látnivaló várja őket, vannak kifejezetten nekik kitalált szolgáltatások, a kirakatok roskadoznak az olyan márkanevektől, mint az Osh Kosh és a Health-Tex, és az árak is nagyon kedvezőek. Sok neonfényárban úszó gyorsétkezde várja a családokat, ahol a választék jóval bővebb, mint a megszokott hamburger és kóla. Itt van az egész Central Park, ahol a gyermekek kiszaladgálhatják magukat. Esős napokon pedig ott a tv, ahol minden második csatornán rajzfilmeket adnak (legalábbis felnőttszemmel így tűnik), egy hatalmas állatkert a Bronxban (egy kisebb a Central Parkban), baseballmeccsek a Shea Stadiumban, játékok a FAO Schwarz áruházban és így tovább. Nehéz elképzelni, hogy a gyermekek ne éreznék magukat a paradicsomban. Ha a szórakozási lehetőségek teljes listájára vagyunk kíváncsiak, megtaláljuk a New York Timesban. 

FONOTOSABB ESEMÉNYEK
Január/február
Chinese New Year (kínai újév): január végén, február elején színes utcai fesztivál Chinatownban.
Március
St Patrick's Day Parade (St Patrick-napi parádé): végig a Fifth Avenue-n, a március 17-hez legközelebbi hétvégén. Greek Independence Day Parade (görög függetlenségi nap): március 25., ha egybeesik az ortodox böjttel, áthelyezik áprilisra vagy májusra.
Március/április
Easter Parade (húsvétünnep): a város egyik legnagyobb karneválja nagypénteken a Fifth Avenue-n. 
Május
Ninth Avenue International Food Festival (nemzetközi étkezési fesztivál): a fogyókúrák hírhedt rémét májusban tartják, a boltok és éttermek a 37th-től a 57th Streetig állítják ki különlegességeiket. Hatalmas étvágy kell, hogy legalább 20 nemzet konyháját végig tudjuk kóstolni.
Június
Feast of St Anthony (Szt. Antalünnep): egy olasz parádé, amit a Greenwich Village-i Sullivan Streeten tartanak júniusban, legalább tíz napig. Puerto Rican Day Parade (Puerto Ricó-i nap): hazafias hangulatú zenés felvonulás június második vasárnapján a Fifth Avenue-n. Bronx Week (bronxi hét): kora júniusban egy héten keresztül az egész városrészt behálózzák a parádék, a táncmulatságok, a színházi események és a koncertek. Lower East Side Jewish Spring Festival: izraelita tavaszünnep június második vasárnapján az East Broadwayen a Rutgers és Montgomery Street között. Sok kóser ételt kóstolhatunk, jiddis és héber műsorok. Gay Pride March (büszke homoszexuális felvonulás): június 24-én emlékezik a város homoszexuális közössége az 1969-es stonewalli zavargásokra és az azt követően kiharcolt eredményekre. Harbor Festival (kikötői fesztivál): tengeri- és sportesemények június végétől kora augusztusig, ekkor van a Stars and Stripes (csillagok és sávok) verseny a New York Harborban.
Július
American Independence Day (az Amerikai Függetlenség Napja): július negyedike egész Amerikában nagy ünneplést jelent. New Yorkban a fesztiválhoz a Water Streeten csatlakozhatunk a Battery Parktól a John Streetig. NY Summer Festival of Theater and Music (színház- és zenefesztivál): több száz esemény egész júniusban. Részletes információt szerezhetünk a New York Convention and Visitors Bureau-tól.
Szeptember
Labor Day Parade (a munka ünnepe): kora szeptemberben a Fifth Avenue-n. Festa di San Gennaro: egy tíznapos fesztivál, színhelye elsősorban Little Italy. A szeptember 9-én kezdődő ünnepségek csúcspontja, amikor egy dollárbankókkal teleaggatott szobrot visznek végig az utcákon.
Október
Halloween (mindenszentek): az amerikai gyerekeknek ez afféle "horrorünnep", mindenféle maskarában járják végig a környéket. A legjobb hely ilyenkor a Greenwich Village, itt van a Halloween Parade.
November
Macy's Thanksgiving Day Parade (Hálaadás napja): Central Park West a 77th és 59th Street között, végig a Broadwayen a 34th Streetig. Az amerikaiaknak majdnem akkora ünnep, mint a karácsony: november utolsó csütörtökén egy egész város ül le a hagyományos pulykavacsorához.
December/január
New Year's Eve (újév): az ünnepségek központja a Times Square.
(Forrás: Cartographia)

Praktikus
Aktuális valuta árfolyamok a Magyar Nemzeti Bank alapján.
VÁSÁRLÁSI LEHETÕSÉGEK
Manhattan című filmjében Woody Allen megjegyzi, hogy ahhoz, hogy Diane Keaton fontos államtitkokat áruljon el, elég lenne megfosztani Bloomingdale's hitelkártyájától. Azokat a New York-iakat, akiknek a jövedelme megengedi, a bevásárlás kárpótolja a városi élet fáradalmaiért. Ha valami létezik és eladó, akkor azt New Yorkban meg lehet venni. Mint bármely más városban, itt is a környék határozza meg a boltok milyenségét. Ha például exkluzív, sikkes darabokat keresünk, akkor látogassuk meg az Upper East Side-on található Madison Avenue kis butikjait. Ha ízlésünk inkább az avantgárd irányába hajlik, akkor a SoHót vegyük célba. Divatos, olcsó ruhákat találhatunk a Village-ben, és a város központjában levő áruházak sem merítik túlságosan ki pénztárcánkat - kivéve persze a "Bloomie"-t és a Fifth Avenue néhány elegánsabb boltját, mint a Saks, a Lord és Taylor. A legtöbb bolt heti hat napot van nyitva; 10 körültől 18 óráig vagy tovább (heti egy alkalommal általában 21 óráig). Sok bolt nyit ki vasárnap is, körülbelül déltől 17 óráig. A vasárnap délután az egyik legjobb időpont a SoHóban a vásárlásra, bár helyenként elég zsúfolt, és a legjobb galériák némelyike sajnos be van zárva. Hétvégeken igen sok alkalmi kioszkot és piacot találunk a járdákon kipakolva és az üres parkolókban.
SZÁLLÁSHELYEK
Rengeteg jó hotel közül választhat, aki New Yorkban akar megszállni: több mint 100000 szoba várja a vendégeket. Sajnos a manhattani ingatlanárak olyan magasak, hogy hotelárakra lefordítva biztosak lehetünk benne, pénzünk nagyobbik részét arra fogjuk költeni, hogy tető legyen a fejünk felett. Az európai városokkal ellentétben, ahol sok központi fekvésű, de viszonylag szolid árú ifjúsági szálló vagy vendégház várja a szerényebb anyagi helyzetű utazókat, New York olcsóbb szálláshelyei általában nagyon rossz minőségűek, rossz környékeken vannak, és minden szempontból kényelmetlenek. Fontos, hogy szállásunk megfelelő helyen legyen, nemcsak azért, hogy napközben ne kelljen sokat utaznunk, de azért is, hogy éjszaka ne kelljen félnünk kimenni az utcára. Bár a szerényebb szállások tekintetében New York sok kívánnivalót hagy maga után, luxushotelekben nincs hiány. A jobb helyek szobái tökéletesen fel vannak szerelve, kétvonalas telefonokkal, színes tv-vel még a fürdőszobában is, faxcsatlakozási lehetőségekkel, akkora faliszekrényekkel, amiben akár táncolni is lehetne, hatalmas ágyakkal és természetesen kábeltévével. A szobánkból viszont hiányoznak az úgynevezett minibárok (önkiszolgáló, előre feltöltött hűtőszekrény), mivel 18 évesen be lehet jelentkezni, de a szeszes ital fogyasztása 21 éves kor alatt tilos. A kilátás a legjobb hoteleket kivéve elég szegényes. A reggeli nincs benne a szobaárakban, de egy kis kamraszerű konyha általában hozzátartozik a szobához. Nem fejenként, hanem szobánként kell fizetni. Egy szobában lakó családok sokszor kapnak kedvezményt hétvégére, vagy akkor, ha sokáig maradnak. A látogatók számára a legmegfelelőbb környék a Midtown, azok a szállodák, amelyek nagyjából a Third Avenue, 40th Street, Seventh Avenue és 60th Street által alkotott négyzetbe esnek, ezen a környéken egy dupla szoba ára 130 és 200 dollár között mozog. Ha a pénz nem probléma, a divatos és drága Upper East Side- on találjuk New York néhány legjobb tradicionális és exkluzív szállodáját, ezekben egy éjszaka minimum 200-ba kerül. A pénzügyi skála másik végén a parkos Murray Hill városrészben, a 30-as utcák keleti oldalán találhatunk néhány csendes, szerényebb árú létesítményt. Vannak motelek is a repülőterek közelében. Szerezzük meg a New York Convention and Visitors' Bureau (idegenforgalmi iroda) ingyenes kiadványát, a New York Hotel Guide-ot. Az év forgalmasabb heteiben, főleg karácsony környékén ajánlatos előre szobát foglalni. Pénteken és szombat esténként a nagyobb, elsősorban üzletemberek által látogatott hotelek jelentős árengedményeket ajánlanak, mivel hétvégeken jóval kevesebb ember utazik üzleti ügyben. A kedvezmény az ötven százalékot is elérheti. Mivel egy szobában el tud aludni két felnőtt és két gyermek, ezt a kedvezményt főleg a családok szokták kihasználni, 14 év alatti gyermekekre általában nem kell (vagy csak nagyon minimális) pótdíjat fizetni. A legtöbb szálloda még azt sem ellenzi, ha több felnőtt oszt meg egy szobát a gazdaságosság érdekében. Amikor eljön a számlakiegyenlítés perce, készüljünk fel, hogy egy maximum 20 százalékos forgalmi adót még hozzáadnak a végösszeghez. Ha telefonáltunk szobánkból, ilyenkor meg fogjuk bánni - a díjak aránytalanul magasak. Egész tartózkodásunk alatt elvárják a borravalót: a boy, aki csomagjainkat cipeli, az ajtónálló, aki kocsinkat nyitja vagy taxit hív nekünk, de leginkább a pincér, aki rendelésünket a szobába hozza.
SZÓRAKOZÁS
A New York-iak nagyon szeretnek eljárni, társasági életet élni. Estétől reggelig forr a város, szinte senki nem marad otthon, alig néznek tv-t. Bárhogy is szeretnénk eltölteni késői óráinkat, valahol Manhattanben biztosan megtaláljuk erre a megfelelő lehetőséget. A színházrajongók számára ez nemcsak a Broadwayt jelenti, de a város más, távolabbi negyedeiben levő színházakat is - bár a távolság a darab minőségén is érződni fog. Rengetegféle zenét hallgathatunk, operát a Metropolitan Opera House-ban, koncertet és balettet a Carnegie Hallban, jazzt a Village Gate-ben és heavy metal koncerteket a Madison Square Gardenben. A faborítású Fanelli's bár népszerű a Wall Streeten dolgozók körében 
Műsorfüzetek
A Pesti Műsor itteni megfelelője a hetente megjelenő Village Voice (főleg a Greenwich Village és a SoHo környékére vonatkozik) és a New York Magazine, ez szintén hetilap. A New York Times vasárnapi mellékletében sok fontosabb eseményt megtalálunk, míg a pénteki Weekend-mellékletből megtudhatjuk, hogy mire van még jegy. A New York Convention and Visitors Bureau is kiad egy hivatalos műsorfüzetet, az Official Broadway Theater and City Guide ingyenes.
OLCSÓBB LEHETÕSÉGEK
Nem lehetetlen New Yorkban, hogy egy csavargó megállít minket, és 100 dollárt kér. Bár New York a világ egyik legdrágább városa, azért meg lehet tekinteni a látnivalókat, meglátogatni a boltokat, megnézni a műsorokat anélkül, hogy anyagi csődbe jutnánk, ha tudjuk, hol lehet lefaragni a költségekből. A New York Convention and Visitors Bureau-nál beszerezhetünk egy 20 Free Things to Do in New York City (20 dolog New Yorkban, ami nem kerül semmibe) című kiadványt.
Közbiztonság
New York hírneve alapján kemény és veszélyes városra számítanak a látogatók, bár itt is elsősorban az jár pórul, aki túl vakmerően viselkedik. Éjfél után ne nagyon járjunk egyedül a metrón, sötétedés után ne mászkáljunk egyedül az elhagyatott utcákon (a Central Parkba különben éjjel tilos is a belépés), és az olyan nyomornegyedeket, mint a Harlem, csak csoportosan látogassuk. Csak annyi készpénzt tartsunk magunknál, amennyire okvetlenül szükségünk van. Ha mégis meglopnának vagy kifosztanának bennünket, menjünk a legközelebbi rendőrségre, ahol a jegyzőkönyvet felveszik, erre szükségünk lesz otthon, ha van biztosításunk.
Vámszabályok
A 21 év feletti külföldi állampolgárok vámmentesen maximum 200 cigarettát, 50 szivart vagy 2 kg dohányt, kb. 0,9 l bort vagy égetett szeszt és maximum 100 dollár értékű ajándékot vihetnek be, feltéve, hogy legalább 72 órát töltenek az Egyesült Államokban. Tilos a vámon átvinni húst és húsból készült élelmiszereket, tejtermékeket, növényeket, gyümölcsöket, magvakat, kábítószereket, sorsjegyeket és obszcén kiadványokat.
Hálózati feszültség
Az amerikai konnektorok feszültsége 110/120 volt váltóáram, a frekvencia 60 Hz, a dugaljzat is teljesen más, mint itthon.
Segélykérő telefon
Rendőrség, tűzoltók, mentők: 911 (sürgős orvosi segítség: 496 9620).
Éjjel-nappali fogászat: 679 3966.
A helyi rendőrség számát keressük a telefonkönyvben, vagy hívjuk a "0"-t, ez a telefonos kisasszonyhoz kapcsol.
Egészségügyi szabályok
Semmiféle oltás nem szükséges, viszont érdemes betegbiztosítást kötni. Ha New Yorkban baleset ér minket, mindenképpen megkapjuk a szükséges orvosi ellátást, de később a számlát is, ami megdöbbentő lehet. 
Ünnepek
Néhány ünnep időpontja évről évre változik. A hivatalos ünnepnapok: 
Január 1.: New Year (újév)
Január harmadik hétfője: Marthin Luther King Day
Február harmadik hétfője: Washington's Birthday (W. születésnapja)
Március 17.: St Patrick's Day
Március/április:
Good Friday (nagypéntek, a hétfő viszont nem ünnep)
Május utolsó hétfője: Memorial Day (Emlékezés napja)
Július 4.: Independence Day (Függetlenség napja)
Szeptember első hétfője: Labor Day (a munka ünnepe)
Október 9.: Columbus Day
November 11.: Veteran's Day
November végén: Thanksgiving (Hálaadás ünnepe)
December 25.: Christmas Day (karácsony, 24-e és 26-a nem ünnep az USA-ban)
Talált tárgyak
Ha egy taxiban hagytunk valamit, hívjuk a 840 4734 számot. Ha vonaton, hívjuk az Amtrak céget (tel.: 736 4545). Ha buszon vagy a metrón, tel.: 330 3322.
Pénz
A bakjegyek címlete 1, 2 (elég ritka, nem nagyon szeretik az amerikaiak), 5, 10, 20, 50 és 100 dollár. Az aprópénz lehet 1 cent (penny), 5 cent (nickel), 10 cent (dime) és 25 cent (quarter). Nyilvános telefonfülkéből a hívás ára 25 cent, egycentest kivéve bármilyen érmét bedobhatunk. A parkolóórák tízcentesekkel működnek. Bármennyi dollárt behozhatunk, illetve kivihetünk, de a 10000 feletti összegeket be kell jelentenünk az USA vámhivatalában, csakúgy, mint az ugyanennyi értékű aranyat. Mindenképpen váltsunk ki még otthon egy Visa, Mastercard, American Express vagy Diners hitelkártyát (ezt Magyarországon lassan már minden banknál megtehetjük). Ne hordjunk magunknál készpénzt, inkább A SoHo boltjai inkább galériákra, mint üzletekre emlékeztetik az embert váltsunk ki dollárcsekkeket (traveller's check), ezeket ha ellopják vagy elveszítjük, a nálunk lévő másodpéldány felmutatása után a bank kifizeti veszteségünket. Ha New Yorkban a bankok bezárta után szeretnénk dollárcsekket vagy pénzt váltani, próbáljuk ki a következő helyeket: Chequepoints, 551 Madison Avenue és 55th Street (nyitva a hét minden napján 7.30-tól 22.30 óráig), Deak-Perera, 41 East 42nd Street és Madison Avenue (nyitva hétfőtől péntekig 9-től 17.30 óráig, szombaton 17 óráig).
Nyitvatartási idők
Üzletek: A legtöbb bolt heti hat nap van nyitva, általában 10-től 18 óráig, heti egy késői nyitva tartással (kb. 21 óráig). Sok bolt vasárnap is kinyit, általában déltől 17 óráig. A bankok többnyire 9-től 15 vagy 15.30 óráig vannak nyitva, némelyik csütörtökön vagy pénteken tovább is.
Gyógyszertárak
Majdnem minden sarkon találunk egy patikát, ezek hétfőtől szombatig 9-től 18 óráig tartanak nyitva. A Duane Reed lánc nagyon kedvezményes árú boltokkal várja a vásárlókat, ezekben a boltokban kaphatunk tisztasági szereket és még írószerszámokat is, Amerikában a gyógyszertárak sokkal bővebb választékkal rendelkeznek, mint nálunk, valójában a gyógyszerek csak kis hányadát alkotják a teljes készletnek. Ha minden hely zárva van már és sürgősen gyógyszerre van szükségünk, éjjel-nappal nyitva van a Kaufman, 557 Lexington Avenue (tel.: 755 2266). 
Vallási szertartások
New Yorkban a különböző vallásoknak és felekezeteknek több mint 2500 temploma, imahelye van. Néhány nagyobb templom: Calvary Baptist Church, 123 West 57th Street; St Patrick's Cathedral (katolikus), Fifth Avenue és 55th Street; Temple Emanu-El (izraelita), Fifth Avenue és 65th Street; Holy Trinity (lutheránus), Central Park West és 65th Street; St Thomas's Church (episzkopális), 1 West 53rd Street; Lexington United Methodist Church, 150 East 62nd Street.
Rendőrség
A városi rendőr-főkapitányság a Civic Centerben van. Ha bajba kerülünk, hívjuk a 911-et, vagy használjuk az egyik jól megkülönböztetett segélykérő fülkét, ami közvetlenül a rendőrségre kapcsol. Minden kerületnek külön rendőrsége van, ha a legközelebbit keressük, hívjuk a 374 5000 számot.
Postahivatalok
A US Post Office főhivatala Mahattanben van a West Side-on, 421 Eighth Avenue és 33rd Street, NY 10001, és éjjel-nappal nyitva találjuk. A többi hivatal szét van szórva a városban, sok kék-fehér postaláda van a sarkokon. Bélyeget vehetünk a boltokban és áruházakban található automatákból is.
Idősebbek
Sok nyugdíjaskorú látogató örömmel fogja tapasztalni a rengeteg kedvezményt, ami rendelkezésükre áll. A férfiak 65, a hölgyek 62 éves kor felett számíthatnak ezekre. Általában elvárják, hogy útlevelünkkel igazoljuk magunkat.
Ifjúsági és diákutazás
Sok helyen a diákok is kedvezményes díjat élvezhetnek. Általában igazolnunk kell diák mivoltunkat egy nemzetközi diákigazolvánnyal, és az életkorunkat is.
Telefon
Bármilyen beszélgetés, ami túlmegy Manhattan és Bronx 212-es körzetén, távolsági hívásnak minősül. Brooklyn, Queens és Staten Island a 718-as körzetbe tartoznak. Ha távolsági hívást szeretnénk folytatni, tárcsázzunk a körzetszám előtt egy 1-est. A legtöbb telefonfülke az egycentest kivéve minden érmét elfogad, a helyi hívás első három perce 25 centbe kerül. Ha az USA területéről külföldre szeretnénk telefonálni, tárcsázzuk a 011-et, majd az ország kódját, utána a helyi körzetszámot, majd a kívánt számot.
Nemzetközi hívás
Magyarország nemzetközi távhívószáma az Egyesült Államokból 36. Ha nemzetközi távhívást kívánunk lebonyolítani, egy nyilvános fülkéből hívjuk a 0-s számot, ez a telefonos kisasszonyhoz kapcsol minket. Adjuk meg az ország és a város nevét, majd a kért számot. Legalább 5 és fél dollárra lesz szükségünk, ha külföldre szeretnénk telefonálni. Ha további információkra van szükségünk, hívjuk fel az ingyenes 1 800 874 4000 számot.
Helyi idő
New York városa az EST (Eastern Standard Time, keleti helyi idő) zónájába esik. Ez az időzóna hat órával tart hátrább, mint a magyarországi órák, tehát ha itt dél van, nálunk már este hat óra. A nyári időszámítás kora áprilisban kezdődik és októberig tart.
Borravaló
A taxisofőröknek, bárpultosoknak és pincéreknek legalább 15 százalék borravalót adjunk. Sokuknak, főleg a pincéreknek ez a fő jövedelmi forrása, ez adja nekik a megfelelő ösztönzést a jó munkára. Szállodákban nagyjából 50 centet adjunk csomagonként a boynak és a kapuőrnek, aki taxit hív nekünk (drágább szállodákban nyilván többet is). Éttermekben úgy számíthatjuk ki egyszerűen a borravaló összegét, ha megduplázzuk a számlán külön feltüntetett 8,25 százalékos forgalmi adót.
Illemhelyek
A hagyományosan igényes amerikai higiéniai elvárások még a legszegényesebb presszó toalettjében is szembetűnnek. Ne is próbálkozzunk a "water-closet" vagy a "toilet" szavakkal, ha az illemhelyet keressük, a "bathroom" vagy "restroom" szavakat használjuk.
(Forrás: Cartographia)



találat

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!