pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Jeruzsálem

A júdaei hegyek szívében, 800 méter magasan fekszik Izrael állam fővárosa , amely a zsodó vallás központja, de egyben a keresztény és mohamedám világ szent városa.Történelme több mint 400 éves múltra tekint vissza. A város három fő részre osztható: a fallal körülvett Óváros, a falon kivül épült főleg zsidók lakta Újváros és a Kelet - Jeruzsálemnek nevezett, színtén a falon kívül épült, elsősorban arabok lakta várorész.

Jeruzsálem méltóságteljesen áll a Júdea-hegység egyik, 800 méternél magasabb csúcsán. A zsidó hagyomány szerint Isten tízmércényi szépséget adott a világnak, s ebből kilencet Jeruzsálemnek, de azért Teddy Kollek, 1965 és 1993 között Jeruzsálem polgármestere is jócskán hozzájárult a Szent Város fölékesítéséhez. Keresztülhúzta a nagyralátó ingatlanberuházók számításait, amikor nagy értékű területekre parkokat és sétatereket telepített. Fölújította a régi brit rendeletet, amely szerint minden épületet kővel kell burkolni, folyamatossá téve a hegyoldalba illeszkedő házak építészeti hagyományait. Az egykor széttagolt városon ma zsidók és arabok osztoznak. Nyugat-Jeruzsálem, a modern városrész zsidó, Kelet-Jeruzsálem lakossága főként arab. Kelet- Jeruzsálemben van az Óváros, ahol a zsidók Salamon templomának maradványait tisztelik, a keresztények Krisztus kereszthalálának helyén imádkoznak, a muzulmánok pedig Mohamed mennybemenetelének helyében hisznek. A város a megosztottság ellenére békés, a látogatónak azonban tudomásul kell vennie a felszín alatt munkáló feszültségeket. Emellett a szent helyeket és az ortodox szomszédságot is meg kell tisztelniük szerény öltözékükkel.
(Forrás: Cartographia)

Történelme (4000 év!) során különös helyzetbe került: mindhárom nagy világvallásnak (keresztény, zsidó, mohamedán) szent városa lett.
A mai Jeruzsálem két részre osztható: a fallal körülvett óváros és az újváros. Az óváros maga viszonylag kis terület: itt találhatók a Jézus keresztútjával és halálával kapcsolatos emlékek.
A Via Dolorosa, a fájdalom útja. Ezen az úton vitték Jézust a Golgota hegyére. A Via Dolorosa stációi azok a helyek, ahol a keresztény hagyomány szerint valamilyen jelentős esemény történt. Pl. Jézus Pilátus elé idézése, megostorozása vagy éppen halálának helye.
A Via Dolorosa utolsó állomásait a Szent Sír-bazilikában találjuk. A bazilikát 1149-ben a keresztesek emelték. Ma hat vallási közösség osztozik a templomon: a római katolikus, a görögkeleti, az örmény, a kopt, a szír és az etióp. (A bazilika kulcsát a mohamedán!!! gondnok őrzi.) Ez meg is látszik a berendezésen: művirágok, füstölők tömkelege, ezüst és márvány. Minden van itt. Megdöbbentő látvány. Mintha mindent csak összehordtak volna ide, a jóizlésnek semmi jele. Különböző nemzetiségű és vallású turisták százai lökdösődnek a templomban a Szent Sír (lásd legalalul a fényképet) körül, nincs itt semmi meghittség, amit pedig az ember méltán várhatna el attól a helytől, ahol Jézus meghalt. A bazilika arra a helyre épült, ahol Krisztus keresztje állt valaha, illetve arra a barlangra, melybe testét tették.

A Golgotára, ahol Jézus keresztje állt, lépcső vezet fel a templomból. A Golgota jelentése héberül koponya, ugyanis a hagyomány szerint itt temették el az emberiség ősatyjának, Ádámnak a koponyáját. 
A bazilikán belül kápolna áll a Szent Sír helyén, oltárát abból a kőből faragták, mely egykor Jézus sírkamráját zárta el.
Jeruzsálem óvárosát fal veszi körül, melynek helyén már Dávid király falat építtetett, de a ma is álló fal a XVI. századból való. A falnak 8 kapuja van, ebből 7 átjárható, a 8. be van falazva. Ez az Irgalom kapuja, vagy más néven az Arany kapu. Még Szaladin szultán falaztatta be 1187-ben, Jeruzsálem elfoglalását követően, s azóta sem bontották ki. A zsidó hit szerint, amikor eljön a megjövendölt Megváltó, ezen a kapun át fog felmenni a Templom-hegyre. 
Az Arany kapu az Olajfák hegyére, illetve a Gecsemáné kertre néz, ahol a Biblia szerint Júdás elárulta csókjával Jézust, s a rómaiak kezére adta. Az Olajfák hegyén ma is olajfák állnak. Állítólag ezek az igen öreg olajfák már Jézus idejében is itt álltak. Az olajfák ugyan sokáig, esetleg 1000 évig is élnek, de talán kétezer évig mégsem.
Szintén az óváros területén található az ún. Siratófal, mely már szinte Jeruzsálem szimbólumává vált. Hatalmas többtonnás kőtömbökből épült, melyeket kötőanyag nélkül helyeztek egymásra. Akad közöttük 100 tonnás is. A Siratófal a második szentélynek egy fala, mely a szentély lerombolásakor (i.sz.70) épen maradt. A zsidó hit szerint Isten szelleme nem távozott el a templomból, mikor azt lerombolták, hanem ma is a fal felett lebeg, ezért a hithű zsidók itt érzik magukat legközelebb Istenhez. A Siratófalnál bármely zsidó a nap bármely órájában imádkozhat., de az asszonyok csak a férfiaktól elkülönített részen. A fal repedéseibe, hézagaiba kis cédulákra felírt kívánságokat rejtenek, s remélik, hogy Isten teljesíteni fogja.

Tudnivalók
JERUZSÁLEM ALAPíTÁSA
A hadvezér, tudós és költő Dávid Kr. e. 1000 körül került trónra. Izrael határait kiterjesztette a Vörös-tengerig és Szíriáig, ám a filiszteusokkal nem bírt el, bár utat nyitott a Földközi-tengerhez. Elfoglalta a Jabezeusok Sion- hegy tetején lévő erődített táborát, székhelyét Hebronból oda helyezte át, és az új városnak a Jeruzsálem nevet adta. Fia, Salamon megszilárdította Dávid hódítását, pompás templomot emelt a zsidó hitvilág legfontosabb ereklyéje, a Frigyláda számára, amely vallásuk szerint a Mózes által Istentől kapott két kőtáblára vésett Tízparancsolatot rejtette magában. Salamonnak nem volt egyenes ági utóda, ezért a királyság széthullott. A tíz északi törzs (Izrael néven) államot alapított Szamáriában, a déli Júda államot pedig Benjámin törzse népesítette be. Ez az időszak volt a próféták, például Éliás és Ézsaiás kora, akik biztosították, hogy a zsidók megmaradjanak az Egyetlen Isten hitén.
JERUZSÁLEM ÉS KÖRNYÉKÉNEK TÁJAI
Az Izraelbe látogatók többsége idejének legalább egy részét Jeruzsálemben tölti. A vadvilág számos érdekes jelensége megfigyelhető a városból induló egynapos túrákon, de közvetlen környékén is bőven akad látnivaló. A város körüli hegytetők eszményi megfigyelőhelyei olyan ragadozó madaraknak, mint például az aranysas. Tavasszal átvonuló gólyákat, vörös kányákat és sasokat láthatunk még olyan kedvelt turistapontokról is, mint az Olajfák hegye vagy az Emlékezés hegye. Bülbülök és kacagó gerlék számos parkban és kertben fészkelnek, a kissé távolabb eső romok felől pedig hallhatjuk a kék sziklarigók énekét. Tavasszal még a legkisebb facsoport vagy bozótos is szállást nyújt a fáradt költöző madaraknak: megpihennek ott, és lakmároznak a rovarokból és mindenféle nyüzsgő apró gyíkokból.
(Forrás: Cartographia)

Praktikus
Aktuális valuta árfolyamok a Magyar Nemzeti Bank alapján.
SZÁLLÁSHELYEK
Jeruzsálemben a látogató széles skálán válogathat a szálláslehetőségek között, a nagy nemzetközi szállodaláncoktól a kisebb, otthonosabb és olcsóbb szállodákon keresztül a filléres, de nem szükségszerűen hitvány ifjúsági szállókig. A legkedvezőbb jeruzsálemi élmény megszerzése érdekében a korszerű szállodák kényelmét az elmélyült elmélkedés lehetőségével összekapcsoló, nyugodt légkörű, félpanziós ellátást biztosító zarándokszállásokat ajánljuk.
SZÓRAKOZÁS
A hetvenes évekig az a szóbeszéd járta, hogy a jeruzsálemi éjszakai élet Tel- Avivban kezdődik. A helyzet azonban annyira megváltozott, hogy ma már sok tel- avivi lakos utazik föl Jeruzsálembe egy kis éjszakai kiruccanásra. Szent városban élnek ugyan, de a jeruzsálemiek is jól tudják, hogy engedhetik el magukat éjszakánként. A Mediterráneumra jellemző éjszakai élet rendszerint étkezéssel is jár, ezért az éjjeli baglyok legszívesebben a Ben Yehuda és a Nahlat Shiva sétálóutcákat szállják meg. 



találat
FőoldalKözel-KeletIzraelJeruzsálem

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!