pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Az Indiai-óceán édenkertje – Mauritius A kalandos kedvû portugál hajósok az Indiai-óceánt járva egy csodálatos, vulkanikus eredetû szigetre bukkantak a XVI. század elején. Akkor még nem tulajdonítottak neki túl nagy jelentőséget, később, a holland gyarmatosítók is csak politikai számûzötteket telepítettek ide. Szerencsétlenek, álmukban sem gondolták, hogy az a hely, ahol ők kényszerûségből tartózkodnak, egyszer a világ turizmusának kedvelt célpontja lesz. A sziget, mely Orániai Móric holland hercegről kapta nevét, ma Mauritius néven a csodát keresők egyik zarándokhelye. És nem véletlenül, bizonyítják ezt Mark Twain szavai is, hiszen az író szerint a Jó Isten a paradicsomot Mauritiusról mintázta.

A hihetetlen természeti szépségekkel megáldott aprócska földdarabon, amelynek területe csupán kétharmada Luxemburgénak, békességben élnek a világ különböző tájairól idesereglett emberek, akik az elmúlt századok során benépesítették a szigetet. Otthonra találtak itt indiaiak, afrikai négerek, kínaiak, kreolok, s a holland, francia gyarmatosítók leszármazottai is. S természetesen ennek megfelelően megtalálhatók itt a buddhista szentélyek, keresztény templomok, kínai pagodák, francia erődök. A cukornád ültetvények közepén meghúzódó tanyákon holland, francia telepesek utódjai élnek századok óta.

A városokban, melyek európai szemmel nézve legfeljebb kisvárosnak tekinthetők, indiai, kínai kereskedők kínálják portékáikat. Port Louisban, a sziget fővárosában a citadella közelében az éttermekből ínycsiklandozó illatok áradnak, melyek Mauritius különleges konyhamûvészetéről árulkodnak. Hiszen a mauritiusi gasztronómia különös egyvelege az arab, indiai, fekete afrikai, európai konyha ízeinek. S mindehhez méltó hátterül szolgál a fenséges természet, mely szinte ma is érintetlen szépségében pompázik. A vakítóan sütő nap, a trópusi őserdők, a valószínûtlenül kék óceán, a hófehér föveny, a zöldellő pálmák. A Trou aux cerfs kialudt vulkánjának a kráterétől csodálatos panoráma nyílik a környező vidékre.

A magas hegyekről vízesések zuhannak alá, köztük a Tamarind vízesés, ahol hét lépcsőben 295 méter magasról zubog lefelé az ezüstösen csillogó vízfüggöny. S valóban a paradicsomban érzi magát az ember, amint megmártózik az alatta kiszélesedő folyómederben, miközben a vízcseppek hullanak rá. Ebben a környezetben különleges állatvilág él, melyeket a nemzeti parkokban természetes élőhelyükön láthatnak a turisták. Alig néhány méterre egy vízeséstől jávai szarvas legel, a fák között vaddisznók kocognak el a kíváncsi tekintetek elől, a lombok között majmok ugrálnak, a víz parton pedig teknősök sütkéreznek. Még fészkel itt a kestrel madár is, amit sajnos már a kihalás veszélye fenyeget. Költési időszakban nem is engedik a közelükbe a turistákat. De legalább olyan csodálatos élményt kínál az óceán mélyének világa, a korallok látványa, melyek között a szivárvány színeiben pompázó halak kergetőznek.

S ha valaki nem csupán szemlélője, hanem aktív részese kíván lenni az óceán nyújtotta örömöknek, mélytengeri horgászaton próbálhatja ki tudását, vagy szörfön lovagolhatja meg a végeláthatatlanul hullámzó óceánt.

Ez a gyönyörű sziget az Indiai-óceán egyik legszebb, egyre többek által ismert turisztikai desztinációja. Régebben, ha az ember trópusi szigetet említett, mindenki a karibi térségre vagy a Csendes-óceánra gondolt. Mára ez megváltozott, kedvező árai és csodálatos környezete évről-évre több turistát vonz, és napjainkban már Mauival és Martinique-el említik egy lapon. Bár Afrikához esik a legközelebb, történelmében és életében a brit, a francia és az indiai hatás érvényesül leginkább. Az éttermekben, kávéházakban a legismertebb szigetországi és francia ételeket élvezhetjük miközben indiai zene szól. Érdemes tehát iderepülni, mivel a kellemes tengerparti pihenést ez az érdekes hármasság még egyedibbé teszi. Igaz, hogy a sziget vulkáni eredetű, de jelenleg egyetlen egy működő vulkánja sincsen. A tengerpartok szépségét és különlegességét a fehér homok mellett a korallok színes képződményei adják. Nagy figyelmet fordítanak a helyiek a környezetvédelemre, a legnagyobb természetvédelmi terület, a Fekete folyó torkolatvidékén kialakított nemzeti park. A keleti partvidék időjárása nagyban eltér a nyugati területekétől. Az ország keleti része januárban és februárban sokkal szárazabb, a csapadék nagy része a hegyekben, a középső és a nyugati tájakon hullik. Igaz, hogy monszun időszak a szigeten nincsen, de 15 évente november és május között a ciklonok hatására rengeteg csapadék esik. Legjobb, ha ezekben a hónapokban mindenki benn marad a szállodában vagy a lakásokban, mivel borzasztóan zuhog az eső. A legmagasabb hőmérséklet január és április között mérhető, a legkellemesebb idő � 20-24 fok � július és szeptember között van. A legpárásabb az októbertől júniusig terjedő időszak. Nagyságát tekintve a sziget körülbelül Luxemburg 2/3-át teszi ki. Területe mindössze 1860 négyzetkilométer. Az országhoz tartozik még a Rodrigues, a Cargados Carajos és az Agalega sziget is.

Fergeteges felvonulással, tűzijátékkal, evéssel-ivással ünneplik a Pongal fesztivált valamint a kínai Újévet egyaránt. Az Indián kívül tartott hindu ünnepek közül a legnagyobbat, a Maha Shivaratrit, Mauritiuson tartják.

Látnivalók Port-Louis, a főváros, a sziget északnyugati részén fekszik. Napközben nyüzsgő, forgalmas kereskedelmi központ, éjszaka pedig a szórakozásé a város. A Le Caudan sétányon forr a levegő, rengeteg kaszinó, mozi, üzlet, bár, étterem és disco szórakoztatja a vendégeket. A piac szerves részét képezi a város életének, forgatagában mindenféle egzotikus gyümölcsöt, zöldséget, halat, ajándéktárgyat és fűszert vásárolhatunk. A Természettörténeti Múzeum a 17.századtól kezdve mutatja be a galambok, dodók és egyéb különleges madárfajok életét. Érdemes megtekinteni a Postamúzeumot is, ahol nagyon régi bélyegkollekciókat mutatnak be. Akiket az iszlám építészet érdekel, mindenképpen látogassa meg az 1850-ben épült Jummah mecsetet valamint az Adelaide erődöt. A város északkeleti részének legnevezetesebb látnivalója Pére Laval sírja, ahol évről-évre zarándokok ezrei próbálnak erőt meríteni az emlékhelyből. A Seewoosagur Ramgoolam botanikus kert a Pamplemousses nevű kicsiny falucska mellett található. A kert különleges növényeivel Mauritius egyik legfontosabb látnivalója. Moka a fővárostól délre fekszik. Egyeteme mellett az indiai bevándorlók múzeumáról híres. Akit érdekel a történelem, az tekintse meg a Le Réduit épületet, melyet 1874-ben építettek, de jó ha tudjuk, hogy az épület csak évente két napot tart nyitva márciusban és októberben. Az 1830-as években épült Eureka Házat 1986-ban nyitották meg a nagyközönség előtt. Kiállítási anyaga művészeti, zenei alkotásokból, antik térképekből és kínai valamint indiai háztartási eszközökből áll. Curepipe nevezetességei: a Hotel de Ville, a botanikus kert, a Trou aux Cerfs valamint a Tamarind vízesés. Nemzetközi repülőterek: MRU - Mauritius, Mauritius - Plaisance RRG - Rodrigues Island, Mauritius - Rodrigues Beutazási szabályok:Vízum nem kell 14 napnál nem hosszabb kinntartozkodés esetén,viszont az oda-vissza szóló repülőjegy szükséges,és az útlevének még legalább 6 hónapig rvényesnek kell lenni.Ha ennél hosszabb ideig szeretnének maradni, annak vízum kell, helyszínen beszerezhető. Elutazáskor 300 RS/fő illetéket kell fizetni.! Védőoltás:Kötelezően előírt nincs?viszon ajánlott védekezni a malária és a sárgaláz ellen.Ha sárgalázveszélyes területekről érkezik az utas,akkor kötelező az oltási bizonyitvány.Mauritiuson általában trópusi betegségeket nem lehet elkapni. Pénz:Helyi fizetőeszkőz a mauritiusi rúpia.Bankkártyákkal a nagyobb üzletekben és szállodákban tudnak fizetni. Vámszabályok:A helyi fizetüeszkőzt max 700 RS értékig lehet bevinni,és max.350 RS-ig lehet kivinni.Külföldi valutát korlátlanul,de be kell jelenteni,mert a kivitelét csak a bejelentett mennyiségik szabad.Vámmentesen 200 cigarettát vagy 50 szál szivart,1 liter égetett szesz és 2 liter bor vagy sör vihető be.A növények,állatok és állati eledelek korlátozások alá vannak vetve. Nyelv:Hivatalos nyelv az angol,de emellett creole,hindi,hakka és francia nyelvet is használják. Öltözködés:A levegő páratartalm igen magas ,emiatt inkább pamut és vászonruhákat vigyenek magukkal.Ha kirándulni szeretnének a hegyekbe ,akkor melegebb ruhát és esőkabátot is érdemes bepakolni.Strandpapucsra szükség lesz,az estleges korallzátonyok miatt.Elegáns öltözék az étkezéshez javasolt. Áramerőség:220/240 V50 Hz hárombolusú ajzat,átalakitó szükséges. Víz:A vezetékews víz nem fogyíasztható. Közlekedés:Minden helyiség között van buszjárat.A taxikban nincs mérőóra .ezért az összegben előre meg kell alkudni..A szállodákban ki vannak téve az árak. Autóbérlés:Egy kisebb autó kb 16.000-ft/nap.,nemzetközi jogositvány szükséges.Baloldali a közlekedés. Étkezés:A mauritiusi konyha 3 kontinens ízeit kinálja..Megkostolhatja az indiaiés creol curry-s ételeket,a francia pfeffer steak-et,az angolbélszínt és a kínai édes-savanyú ízeket is.A tengeri sün,a kék és fekete füstölt marlin,a homár, az oszriga és garnélarák szintén gyakori az étlapokon.Helyi italok közül a legfinomabb a fehér rum és a kókusztej. Vásárlás:Kedvező árakon vehetnek stranruhát,indiai selyem szövet,ékszereket,fonott kosarakat,fa-és makramé tárgyakat.A gyémántot .amelyet Mauritiusra nyersen hozzák,majd itt csiszolják,vámmentesen vásárolhatják meg.Emelett aranyékszereket,kamerákat,parfümöket és órákat is várárolhat vámmenetesen. Borravaló:Az éttermekben általában már eleve 10 %-ot hozzáadnak a számlához..de mindig elvárják. Egészségügyi ellátás:Általában jó,nagyon sok szállodának saját gyógyszertára van. Biztonság:Kérjü,hogy értékeiket a szálloda széfjeiben tartsák,és mindig csal annyi készpénz legyen önöknél,amennyi szükséges.Az útlevélnel inkább csak a fénymásolatát hordják magukkal. Fényképezés.Kint is lehet filmet vásároni,de természetesen jóval drágábban.A fotózás sehol nincs tiltva. Spot:Szürfösök részére a keleti partot ajánljuk,mivel itt állandó a szél.A nyugati part szélcsendes.Búvárok részére az északi és déli partot javasoljuk. Strand:A legtöbb szálloda a gyönyörű tengerparton felókszik,amelyek viszont szabadstrandok.A hoteletől távolabb a sziklás részen lehet találni magényos részeket. Esküvő Mauritiuson:Az alábbi dokumentokra van szükség legkésőbb 8 héttel az indulás előtt.angolra forditva és hatóság által hitelesítve : az útlevél másolata,születési anyakönyvi kivonat,állandó bejelentett lakcím igazolása,ha már van:házassági anyakönyvi kivonat,válást igazoló dokumentum,özvegységi igazolás(azok ,akik csak 300 napnál korábban özvegyültek meg,szükséges egy mauritiusi orvos i igazolás arról, hogy nem terhesek.) Nem lehet esküvőt tartani hétvésén és nemzeti ünnepeken.Az esemény előtt lagalább 3 nappal korában meg kell érkezni a szigetre.Mellékszolgáltatásokat a helyszínen lehet megrendelni.Ha a pár nem beszél angolul,akkor tolmácsra is szükség van. Mauritiuson nincs Magyar Nagykövetség.



találat
FőoldalAfrikaMauritius

Nyaralás Mauritiuson 26 db utazási ajánlat

692.169 Ft/főtől (10 nap)

Körutazások Mauritiuson 2 db utazási ajánlat

  • dec
  • jan
  • feb
  • már
  • ápr
  • máj
  • jún
  • júl
  • aug
1.090.770 Ft/főtől (12 nap)

Városnézés Mauritiuson 1 db utazási ajánlat

  • dec
  • jan
  • feb
  • már
  • ápr
  • máj
  • jún
  • júl
  • aug
1.090.770 Ft/főtől (12 nap)
Részletes találati lista
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!