pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Amszterdamot lehetetlen bármivel is összetéveszteni, holott nincs olyan közismert szimbóluma, mint Párizsnak, Londonnak vagy Rómának, s nincsenek felhőkarcolói sem, mint Hongkongnak vagy New Yorknak. Mindenkit megérint a régi, de egyszerre modern város, aki csak felkeresi. Szép, gazdag és tökéletes, ám mégis élettel teli és izgalmas. 

Amszterdam az Amstel folyó deltatorkolatánál cölöpökre épült, a XVII. században Párizs, London és Nápoly után Európa negyedik legnagyobb városa volt, s hét tengeren uralkodott. Amszterdamot a fűszer- és rabszolga-kereskedelem tette gazdaggá. A jómódú kereskedők építtették maguknak azokat a városi palotákat, melyek mindmáig meghatározzák a város arculatát, s ők voltak a művészetek támogatói is. 
Napjainkban a város látogatók millióit vonzza a világ minden tájáról. Amszterdam mindig mágikus vonzerővel bírt az excentrikus fiatalok körében.


Amszterdam vidám és vendégszerető város, melyben a turista nyomban otthon érzi magát. A belváros központjában az amszterdami Központi pályaudvar (Centraal Station) áll, a legtöbb látogató ide érkezik a Schiphol repülőtérről, hogy az odakinn várakozó számtalan taxi valamelyikével a szállodájához hajtasson. A VVV turistainformációs központ pontosan a nagyszerű állomásépülettel szemben található, csakúgy, mint a GVB közlekedési vállalat irodája, ahol beszerezhetjük a város metró-, villamos- és busztérképeit. A Stationsplein, az állomás előtti forgalmas tér egyben a város fő villamos-végállomása is. Az állomással szemközt található két vízi út is, a Rokin és a Damrak, melyeken több, egymással versengő társaság is kínálja hajós városnéző útjait. Az 1-3 órás időtartamú városnézések körülbelül félóránként indulnak, és a kezdeti ismerkedés ideális módját jelentik: a csatornákon hajókázva tekinthetjük meg a főbb nevezetességeket, miközben több nyelv közül választva, magnóról hallgatjuk a tudnivalókat. Aki autóval érkezik ide, az lehetőleg olyan szállodát válasszon, mely rendelkezik saját parkolóval, és az itt-tartózkodás idejére felejtse el a volánt, mivel a városközpontban nemcsak vezetni, hanem parkolóhelyet találni is rendkívül nehéz. Megoldás lehet még talán az Europarking nevű parkolóházat igénybe venni a Marnixstraat 250. alatt, mely csak rövid sétára van Amszterdam központjától.
(Forrás: Cartographia)

Tudnivalók
TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTÉS
Az Amstel és az IJ folyók találkozásánál alapított halászfalu eleinte csak lassan fejlődött, bár kezdettől fogva fontos kereskedelmi központ volt. Mint stratégiai jelentőségű helyen lévő település, a halászaton kívül hamarosan egyéb üzleti tevékenységekkel is kapcsolatba került, és piaca megélénkült. Mindez még jóval azelőtt történt, hogy a faluból vámkedvezményekkel felruházott szabad kikötő lett, amely Európa északi-tengeri kapujában újabb vonzerőt jelentett a kereskedelem számára. A település terjeszkedni kezdett a szomszédos mocsarak irányába, és a tengertől további területeket hódított el. A Damként ismert tágas téren, a Királyi palota előtt állva jusson eszünkbe, hogy a kövezet alatt, Amszterdam közepén ott kell hogy húzódjon valahol az eredeti gát. Innen terjeszkedett a város minden irányba, az építészeti stílust pedig az egyre több ide érkező különféle hajó "importálta". A várost a kereskedelem tette naggyá, fejlődését a szorgalmas, keményen dolgozó kereskedők segítették.
ÉTKEZÉSI SZOKÁSOK ÉS LEHETÕSÉGEK
Amszterdamban válogathatunk a helyek között, ahol étkezni lehet, az egyszerűbb kávéházaktól a drága, luxuskategóriájú éttermekig. Különféle főzési stílusok szerint is megválaszthatjuk azt, hogy hol eszünk, a laktató holland konyhájú étteremben, vagy egy távol-keleti, görög, amerikai, mexikói, olasz, egyiptomi, indiai vagy éppen egy indonéz vendéglőben. A borok meglehetősen drágák, csakúgy, mint az elegánsabb bárok italféleségei. Az egyszerűbb kávéházakban reálisabb árakkal találkozhatunk. A holland ételek laktatók, sőt néha kimondottan nehezek. Az étrendet a párolt húsfélék és halak, valamint a zöldségek és a kiadós levesek túlsúlya jellemzi. A téli hidegben igen népszerű a borsóleves (erwtensoep), amelyben - ha szerencsénk van - oldalas vagy szalonna is úszkálhat, és egy nagy szelet ropogós kenyérrel fogyasztandó. A hal mindig is közkedvelt eledel volt, és a közeli Északi-tenger ma is gazdag zsákmánnyal szolgál, csakúgy, mint az angolnában és édesvízi halakban bővelkedő környékbeli folyók és tavak. A halat ezerféle módon tartósítják, a füstöléstől a sózásig. Ha lehetőségünk van rá, kóstoljuk meg a sarki büfében árult pácolt heringet. Sokféle baromfihús és tojás is kapható, de vannak grillezett és lesütött vöröshúsok is. A főételeket nagy kupac zöldséggel és krumplival körítik. A tipikus holland ebédet egy nagy adag, ízletes almás pitével vagy fagylalttal zárhatjuk le. Amit a holland konyha a rafináltság terén nélkülöz, azt bőven pótolja tartalmasságban. Falatozók is vannak szerte a városban, ahol bekaphatunk egy könnyű ebédet. A szendvicsek neve broodjes, amelyek esetenként melegek (warme) is. A ropogósra sütött kenyér fehér vagy barna, és kaphatók felcsavart szendvicsek, ezek omlósak és ropogósak egyaránt lehetnek. A piacokon bóklászva lépten-nyomon büfékbe botlunk, ahol haltól és kenyértől a süteményig és a sült krumpliig sok minden kapható. A hollandok édesszájúak. Külön szóval (poffertjes) illetik az olyan gyorsan bekapható ínyencségeket, mint amilyenek a fánkfélék, az ízletes és változatos sütemények és a palacsinták, amelyek töltelékei lehetnek különféle krémek és lekvárok (sőt sajt és húsfélék is). A csokoládé- és édességboltok a szemet is gyönyörködtetik. A csokoládé- és marcipánkészítményekből óriási a választék. A holland csokoládé nagyon finom, a holland kávé pedig forró és erős, általában frissen főzött. A szállodákban reggelire kávé és tea (esetleg forró csokoládé), valamint hideg húsfélék, sajtok, rántotta, kolbász, illetve néhol szalonna közül választhatunk. Mindemellett sokféle kenyeret, természetes eredetű gabonafélékből készült péksüteményeket, szárított gyümölcsöt és dió-mogyoróféléket, valamint különböző joghurtokat rendelhetünk. Az olcsó szendvicseket kínáló büfékből rengeteg van Amszterdam belvárosában, csakúgy, mint a főutcákon sorakozó, közismert hamburger-gyorséttermekből. Az utóbbiak laktató 
HELYI SZOKÁSOK, VISELKEDÉS
Bár Amszterdam eléggé zsúfolt város, lakói élvezik az életet, a jókedv pedig ragadós. Ha el szeretnénk vegyülni a helybéliek között, üljünk be az ódon "barna kocsmákba" egy italra és egy kis ismerkedésre. Ha fiatalosabb és élettel telibb környezetre vágyunk (és ahol még kevesebb a pipa- és a szivarfüst, legalábbis kezdetben), térjünk be a nemrég megnyitott kocsmákba vagy a fehér kávéházakba, amelyek leginkább a városközpontban és az előkelőbb negyedekben találhatók. Kóstoljuk meg a híres jenever gint. Csakis tisztán igyuk! A városszerte megtalálható teázókban is mindig nagy a nyüzsgés. Az American Hotel kávézója helyi jellegzetesség. A hollandok barátságosak és társaságkedvelők. Szemmel láthatóan szeretnek külföldiekkel ismeretséget kötni, segítőkészek és vendégszeretők. Nagyon könnyű velük társalgást kezdeményezni. Nagyjából elmondható róluk az is, hogy szabadgondolkodásúak és liberálisok, ezért a beszélgetés témája egészen változatos. Külföldivel találkozva rögvest angolra váltanak, ezért, bármennyire szeretnénk is, kevéske és nagy fáradsággal esetleg elsajátított holland nyelvtudásunkat nemigen lesz alkalmunk fejleszteni. Ha igazán helybéliként szeretnénk közlekedni, béreljünk kerékpárt. Jól jelzett kerékpárutak vannak a külvárosban és vidéken is. Vigyünk magunkkal hideg élelmet, vagy csatlakozzunk az állandó jellegű szabadtéri sütések egyikéhez. A hollandok gyakran gyűlnek össze a parkokban vagy tereken, ahol koncerteket és más rendezvényeket tartanak. Ilyenkor ételt, italt is visznek magukkal. Fogjunk egy pokrócot, telepedjünk le a fűbe, és élvezzük a természetet. A fákkal beültetett Vondelpark sportpályáival és puha gyepével nyáron az esti programok kellemes színhelye. Menjünk el színházba is, ahol a közönség nagy része holland. Sokfelé tartanak angol nyelvű előadásokat, a balett-, pantomim- és opera- előadások élvezetéhez pedig semmilyen nyelvismeretre nincs szükség. Menjünk el az új Muziektheaterbe is. A helybeliek szeretnek errefelé korzózni. A kilátás az Amstelre gyönyörű. A hollandok büszkék múzeumaikra. Vasárnaponként sokan keresik fel a Rijksmuseumot és a város többi múzeumát. Ugyanez a helyzet az Artis állatkerttel, amely főleg a fiatal családok körében népszerű. A bolhapiacok, mint amilyen a Waterloopleinen lévő (vasárnap kivételével mindennap), nagy tömeget vonzanak. Harapjunk valamit a piaci büfékben: a füstölt vagy pácolt hal, a szendvics és a meleg fánk finom, a holland sörök pedig kitűnőek. Vásároljunk ugyanott, ahol a helybéliek, fedezzük fel az utcai piacokat, ahol ezerféle olcsó áru kapható. Nem sok turista vetődik el pl. a Jordaan negyedbeli Haarlemmerstraatra vagy a zsúfolt Albert Cuyp piacra. Végül, vegyük fontolóra, hogy inkább egy szobát reggelivel kiadó holland családhoz kvártélyozzuk be magunkat. 



találat
FőoldalEurópaHollandiaAmszterdamBiciklitúra2025 augusztus

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Amszterdam

Hétvége Amszterdamban

4 napos városnézés Amszterdamban, repülővel
247.097 Ft/fő

Benelux nagykörutazás

7 napos körutazás a Benelux államokban:Brüsszel, Antwerpen, Amszterdam, Zannse Schans skanzen, Keukenhof vagy Volendam
299.500 Ft/fő

Tulipánok országa Hollandia - Benelux körutazás

7 napos buszos körút Hollandiában
334.000 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!