pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Szállás típusa
Kiutazás

Bulgária nyaralás

Kinek mi jut eszébe, ha Bulgáriára gondol? Ha mostanában ellátogat ide, akkor valószínűleg a szépen rendezett strandok, jó vendéglátás és esetleg a nevezetes történelmi emlékművek fognak. A tenger mellett kisebb sziklás és hosszabb homokos partok váltják egymást. A part menti szakaszon a víz sekély, és veszélyes állatoktól sem kell tartanunk. Bulgária különös esztétikáját mutatja a sok egymás mellett szorosan elhelyezett napernyő, melyek alatt a vendégek békésen pihennek. Ha pedig elegünk lett a nyugalomból, a strandok bárjaiban ismerkedhetünk, vagy kipróbálhatjuk a sok vízisport egyikét, melyek rendelkezésünkre állnak.

Majdnem minden partszakaszt strandnak rendeztek már be, kiemelkedőek Bulgáriára mesterségesen kiépített üdülőtelepei, ahol tényleg minden a kényelmünkről szól. Legismertebb a Napospart, Aranyhomok, Szent Konsztantin és Albena. Kisebbnek, de exluzívabbnak számít Djuni, Elenite illetve Ruszalka. A régebbi apartmanokat már mindenhol átépítették, és korszerű, nyugati mintára épült szállodákban várják a vendégeket.
 

Az ország fővárosa Szófia, lakosainak száma 1,1 millió. Területe 9 tartományra oszlik: Burgas, Oblast Sofia, Grad Sofia, Khaskovo, Lovech, Montana, Plovdiv, Ruse, Varna. Bulgáriában most dolgoznak a területi beosztás módosításán, aminek eredményeként a közigazgatási egységek száma várhatóan növekedni fog. A nemzeti ünnepek március 3., a függetlenség napja. A legfontosabb politikai pártok: Bolgár Szocialista Párt, Demokratikus Erők Szövetsége, Népi Szövetség, Mozgalom a Jogokért és Szabadságért, Bolgár Üzleti Blokk.

Bulgária látnivalók

Az üdülőtelepekről kilépve, két tengerparti nagyvárosban is széjjel nézhetünk: Várnában és Burgaszban. Várnában mindenképp látni kell a 2. századi római fürdőt, a Római Birodalom egyik legfontosabb fürdőjét, mely ma is jó állapotban várja a látogatókat. A város szintén nevezetes még Régészeti Múzeumáról, ahol rengeteg ókor emlékmaradványt nézhetünk meg közelről. Érdemes még ellátogatni történeti gyűjteményébe, haditengerészeti múzeumába, és az Aquariumba, ahol a Fekete-tenger élővilágát egyedülálló módon mutatják be.

Híres látnivalók még Szozopol és Neszebar műemlékvárosai. Hogy mik találhatóak itt? A bolgár újjászületés korának épületei, melyek ötvözik a bolgár népi építészetet és a keleti világ hangulatát, úgy, ahogy a világon sehol máshol nem találkozhatunk vele. Neszebar óvárosát az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. Tíz bizánci stílusú templomot csodálhatunk itt meg, melyek az 5-17. század között épültek.
 

 A part romantikus épületei közé tartozik még Mária román királyné nyári rezidenciája, a balcsiki kastély, annak botanikus kertje és a közelében álló mediterrán jellegű villák. Illetve a török megszállás előtt épült az Aranyhomok közelében álló Aladzsa-kolostor, és a török időkben épült a derviskolostor, melyek szintén érdekes látnivalók.

Bulgária tengerpartja sok élményt nyújt az oda látogatóknak, modern strandjaival és híres, régi épületeivel egyaránt.



Akciók, kedvezmények, last minute Bulgáriában

találat
FőoldalEurópaBulgáriavárosnézes2025 júliusAll inclusive
 

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

városnézes + 2025 július

Nápoly-Sorrento

6 napos utazás Nápolyban és Sorrentoban
339.797 Ft/fő

Párizs városlátogatás, Franciaország (Párizs városlátogatás)

4 napos városlátogatás repülővel középkategórájú szállodában
346.560 Ft/fő

Nápoly-Sorrento strandolással

6 napos utazás Olaszországban
361.508 Ft/fő

Madeira csodái

8 napos utazás Madeira szigetén
514.028 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!