Észak-Németország: Hansa városok és a két tenger partján

8 napos városlátogatás Németországban

Németország a magyar utazók számára nem elsődlegesen keresett kirándulási úti cél, pedig az ország a világ egyik leggazdagabb történelmi és kulturális látnivalóival rendelkezik. Utunk során az alábbi 4 UNESCO világörökségi helyszínt érintjük.
Felkeressük Lübecket, amelyet a Balti-tenger Velencéjének is neveznek. Stralsund óvárosa gyönyörűen megőrzött téglagótikus építészetével és Észak-Németország egyik legnagyobb piacterével kápráztatja el a látogatókat. Bréma nevét hallva egyből a brémai muzsikusok jutnak eszünkbe, de a világörökségi város bőven kínál érdekes látnivalót, például a városháza épületét a legszebbek között tartják számon Németországban. A hamburgi Speicherstadt és Kontorhaus negyedek pedig különleges szépségük miatt kerültek fel a világörökségi listára.
Amikor nyaraláson gondolkodunk, akkor Németország kevésbé jut az eszünkbe, pedig két, teljesen különböző tenger is mossa partjait. A keleti rész sziklásabb, nyugaton pedig már-már mediterrán hangulatot idéző homokos strandokat találunk. Az autentikus hangulat elmaradhatatlan kellékei a színes strandkosarak, melyekben üldögélve szívhatjuk magunkba a sós levegőt.
A németek nemzeti street-foodja a currywurst, a karikára vágott és ketchup-pal leöntött kolbász, melynek tetejére curry-t szórnak. Hogy mennyire népszerű, azt a számok is alátámasztják: évente 800 millió currywurstot fogyasztanak Németországban, amit az 1352 sörfőzde egyikében készített sörrel öblítenek le. Mi is kövessük a jó példát!

FőoldalEurópaNémetországBrémaÉszak-Németország: Hansa városok és a két tenger partján

Alapár tartalmazza

a repülőjegyet illetékkel, kézipoggyásszal és 23 kg-os feladható bőrönddel 
7 éjszaka szállást 3*-os szállodában, kétágyas szobákban
a reggelis ellátást
a program szerinti transzfereket és kirándulásokat autóbusszal és gyalogosan
a hajókirándulást
a belépőket a program szerint
a magyar nyelvű csoportkísérést Budapesttől Budapestig és a helyi idegenvezetést

Alapár nem tartalmazza

a borravalót (helyszínen fizetendő) 20 EUR
az útlemondási biztosítást (Covid fedezettel): 2,5%

EGYÉB KÖLTSÉGEK
Egyágyas felár
BBP utasbiztosítás (EUB Biztosító)

Hossz: 
8 nap
Szállás: 
szálloda
***

1. nap: Budapest - Hamburg
Utazás Budapestről közvetlen menetrend szerinti járattal Hamburgba. Érkezés után transzfer a reptér közeli szállásra. (1 éj)

Németország ezen részét két tenger is mossa: észak-nyugaton az Északi-tenger, észak-keleten pedig a Balti-tenger, melyek teljesen különbözőek. A keleti rész zömmel sziklásabb és a zöld táj az uralkodó, míg a nyugati parton hosszú, fehér homokos tengerpartokat találunk, akár több kilométer hosszan. Ami szembetűnő, hogy itt élénkebbek a színek, és fűvel ritkásan benőtt homokdűnék tarkítják a partot. A strandok meghatározó látványa a strandkosár, egy XIX. századi találmány, amely egy rostocki kosárfonó műhelyből indult el a népszerűség útján, s terjedt el az angol és francia üdülőhelyeken is. 

Szállás: Leonardo Hotel Hamburg City Nord 3*

2. nap: Rostock
Reggeli után Rostockba indulunk, mely az egyik legfontosabb Hanza-város volt a Balti-tenger partján. Manapság nyüzsgő egyetemi- és kikötőváros. Története egészen a 7. századig nyúlik vissza, amikor az itt élő szláv törzsek „Roztoc”-nak nevezték el a településüket, ami „kiszélesedő folyó”-t jelent. Vöröstéglás épületei, templomai és nyüzsgő kikötője a Hanza időkre emlékeztet. Jellegzetes épületei, hangulatos éttermei és kávézói között közösen teszünk egy városnéző sétát.
Ritkán van ilyen közel egymáshoz a városi hangulat és az idilli tengerpart. Warnemünde, mely Rostock külvárosa, friss balti-tengeri halat, fenséges tengerjáró hajókat és homokos strandot kínál. Délutáni szabadidőnk során eldönthetjük, hogy a város további felfedezésére indulunk vagy inkább a tengerpartot választjuk. Szállás elfoglalása. (2 éj)

Szállás: InterCityHotel Rostock in Ostsee 3*

3. nap: Stralsund – Rügen-sziget
Reggeli után autóbusszal Stralsundba utazunk, mely a szárazföldet Rügen-szigetétől elválasztó Stralsund-tengerszoros partján fekszik. Északról a Balti-tenger, nyugatról és délről pedig egy-egy tó határolja, így a város szinte olyan, mint egy sziget, amelyet csupán keskeny földnyelvek kötnek a szárazföldhöz. Történelmi belvárosa a világörökség része. 1168-ban alapították, jól védett városfalainak, halászflottájának és kikötőjének köszönhetően gazdag várossá vált a középkorra.
Rövid szabadidőt követően Németország legnagyobb szigetére, Rügenre látogatunk, melyet Németország leghosszabb hídján keresztül érhetünk el. A 4,1 kilométer hosszú hidat 2 évig építették és végül 2007-ben adták át. Az üdülőfalvairól, homokfövenyes strandjairól és ősi bükkerdőiről híres sziget Angela Merkel egyik kedvelt nyaralóhelye.
Este visszatérünk a hotelbe.

4. nap: Lübeck
Észak-Európa partjai mentén kevés város mondhatja el magáról, hogy annyi értéket sikerült megőriznie a középkorból, mint Lübecknek, melyet a Balti-tenger Velencéjének is neveznek. Több mint két évszázadon át a kontinens egyik leghatalmasabb és leggazdagabb városa volt, ma pedig a vízzel körülvett világörökségi óvárosán kívül, az élénk kulturális élet Lübeck fő vonzereje. A városnézést követően utunkat tovább folytatjuk Hamburgba, ahol elfoglaljuk a szállásunkat. (4 éj)

Szállás: Leonardo Hotel Hamburg City Nord 3*

5. nap: Hamburg
Aki járt már Berlinben és Münchenben, az kihagyhatatlannak találja Hamburgot, amely éppúgy átitatott a történelemmel, mint a jelenével, és a tenger közelségéből fakadóan a nyílt víz illatával és hangulatával. Európa harmadik legforgalmasabb kötővárosa az Elba torkolatánál épült, 110 kilométerre a nyílt víztől. A víz az úr a városban, és ez meglátszódik a hidak számát illetően is, melyből több mint 2500 található. A kereskedelem a világ egyik leggazdagabb városává tette a története során, és meghatározó volt a Hanza-városok között is. Városnézésünkből a Szent Mihály-templom nem maradhat ki, amely Németország legnagyobb toronyórájával büszkélkedhet.
Az Elbai Filharmónia a Sydney-i Operaházhoz hasonlóan, jelképe a városnak, melynek modern üvegkilátójából az egész várost beláthatjuk. 

6. nap: Bréma - Bremerhaven
A németországi Bréma nevét hallva egyből a brémai muzsikusok jutnak eszünkbe, ami nem is csoda, hiszen gyerekkorunk meghatározó meséi között tartjuk számon, de a világörökségi város bőven kínál érdekes látnivalókat azon túl is, hogy megidézhetjük itt gyerekkorunk egy kedves emlékét. A brémai városháza épületét a legszebbek között tartják számon Németországban. Az előtte álló, 1404-ben emelt, öt és fél méteres Roland-szobor pedig az egyik legrégebbi királyszobor az országban. A szobor a katedrálissal szemben áll, ezzel is jelképezve a város történelmi függetlenségét az egyháztól.
Délután az Északi-tenger partján fekvő Bremerhaven városába látogatunk. A neves brémai Norddeutscher Lloyd hajózási társaság egykor innen indította menetrendszerű, hatalmas utasszállító hajóit New Yorkba, így kivándorlók milliói vettek itt búcsút az öreg kontinenstől. Ennek az időszaknak emléket állító Német Emigrációs Múzeumban mi is jobban megismerhetjük a nehézségeket és veszélyeket, amivel ezeknek az embereknek szembe kellett nézniük.

7. nap: Hamburg
Tovább folytatjuk az ismerkedést Hamburggal, gyalogosan és tömegközlekedéssel. Természetesen nem hagyhatjuk ki, hogy hajóról is megcsodáljuk a várost, mely a konténerterminálokon, a Hafencityn és a történelmi raktárkomplexum csatornáin navigál keresztül.

8. nap: Hamburg - Budapest
Szabadon tölthetjük a napot Hamburgban. Az északi kikötővárosban több mint 1460 park található, amelyek pihenésre, időtöltésre és mozgásra csábítanak. Sétáljon a fák alatt, hallgassa a madarak csiripelését, fedezze fel a buja növényzetet, élvezze a békét és a csendet távol a zajos forgalomtól - a nagyváros közepén! Délután transzfer a repülőtérre, hazautazás közvetlen repülőjárattal Budapestre.

A programok és a szállodák változtatásának jogát irodánk fenntartja!

UNESCO világörökségi helyszínek:
• Lübeck
• Stralsund óvárosa
• A brémai Városháza és Roland-oszlop
• A hamburgi Speicherstadt és Kontorhaus negyedek

Szállás

7 éjszaka szállást 3*-os szállodában, kétágyas szobákban.

Ön már járt itt? Mondja el véleményét!
Pénzügyek
Alapár tartalmazza: 

a repülőjegyet illetékkel, kézipoggyásszal és 23 kg-os feladható bőrönddel 
7 éjszaka szállást 3*-os szállodában, kétágyas szobákban
a reggelis ellátást
a program szerinti transzfereket és kirándulásokat autóbusszal és gyalogosan
a hajókirándulást
a belépőket a program szerint
a magyar nyelvű csoportkísérést Budapesttől Budapestig és a helyi idegenvezetést

Alapár nem tartalmazza: 

a borravalót (helyszínen fizetendő) 20 EUR
az útlemondási biztosítást (Covid fedezettel): 2,5%

EGYÉB KÖLTSÉGEK
Egyágyas felár
BBP utasbiztosítás (EUB Biztosító)

Előleg: 

A teljes részvételi díj 40%-a, mely a foglaláskor fizetendő. Indulástól számított 30 napon belül foglalás esetén már a teljes összeg fizetendő.

Hátralék: 

A teljes részvételi díj 60%-a, mely indulás előtt 30 nappal fizetendő.

Kiutazási forma: 
repülő
Egyebek
Kiutazás: 
Utazás Budapestről közvetlen menetrend szerinti járattal Hamburgba. 
Szállás: 

7 éjszaka szállást 3*-os szállodában, kétágyas szobákban.

Étkezés: 

Az alapár reggelis ellátást tartalmaz. További étkezéseket egyénileg lehet megoldani.

A területről: 
Berlin Németország fővárosa, egyben Németország egyik tartománya (szövetségi állama) és a Berlin/Brandenburg Régió centruma. 3,4 millió lakosával Németország legnépesebb és kiterjedésében is legnagyobb városa.
Története során Berlin többször volt német államok fővárosa (Brandenburg, Poroszország). 1871–1918 között a Német Császárság, 1918–1933 között a Weimari Köztársaság, 1933–1945 között a Harmadik Birodalom, 1945–1989 között az NDK, majd 1990-től az egyesült Németország fővárosa.
Vízum: 
A beutazási feltételekről, az esetleges vízum kötelezettségekről és díjaikról információkat a Konzuli Szolgálat honlapján talál:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére. Választható 4%-os mértékű Z1 útlemondási biztosítás is, amely esetében a Covid-19 fertőzés kapcsán hatósági karanténba kerülés biztosítási eseménynek számít. Vagyis, ha valaki az utazását megelőző 10 napban hatósági karanténba kerülne Covid-pozitivitása miatt, az számíthat a biztosító segítségére. Amennyiben a 4% mértékű COVID-19 fedezettel rendelkező útlemondási biztosításra tart igényt kérjük, azt a megjegyzés rovatba tüntesse fel!
Egészségügyi tudnivalók: 
Az adott úti célon vagy célokon esetenként speciális, helyi hatósági egészségvédelmi rendeletek is érvényesülnek a be- és kiutazás, illetve a kint tartózkodás során (pl: koronavírus miatt). Ezért kérjük, folyamatosan ellenőrizze az aktuális információkat az adott országra/területre vonatkozóan a
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ oldalon!

Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető (amennyiben van az utazás során) kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Ha pontosabb információra van szükségük, akkor utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nemzetközi Oltóközpontot 1097 Budapest Albert Flórián út (régi nevén Gyáli út) 3/a.
Telefon: (0036) (1) 476-1364,
honlap: https://www.nnk.gov.hu/index.php/oltokozpont
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!