Észak-Németország Elba-parti metropolisa nemcsak hogy Németország egyik legszebb és legzöldebb városa, hanem kétarcú város is – ez a hatalmas kikötőnek tudható be, mely a város egész területének kilencedrészét foglalja el. Itt teremtették meg egykor kemény munkával – s teszik ezt még ma is – azt a gazdagságot, amelyet a büszke Hanza-város a kikötőtől távolabb közszemlére tesz. Sehol másutt nem látni ilyen éles kontrasztot, mint az előkelő Elbchausseen, ahol a múlt század utolsó harmadában épült rendkívül előkelő klasszicista villákról a pillantás óhatatlanul a vele szemben húzódó kikötő daruira és dokkjaira esik. A két lábbal a földön álló St. Pauli egyszerű halpiacával és a vörös lámpás Reeperbahnnal, ahol a tengerészek mellett manapság leginkább a turisták szórakoznak, éles ellentétet mutat a hamburgi őslakos hajótulajdonos- és kereskedőcsaládok finom, angol életmódot folytató Aubenalster körüli és elővárosi Hamburgjával. E között a két pólus között feszül a mozgalmas városállam sok színben ragyogó íve. Hamburg sok mindent kínál a látogatónak: kereskedelmi és bevásárlóközpont, a köztársaság sajtó- és médiafővárosa, de a Hanza-mecenatúra jóvoltából van mit felmutatnia a kultúra és a művészetek terén is.
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj időben a legújabb akcióinkról, a legjobb utazási ajánlatokról!